A környék földrajza

Geológia

Vízrajz

Éghajlat

Élővilág

Természetvédelem

Földrajzi helyzet, földtörténeti múlt

Kemenesmihályfa, mint jellegzetes kemenesaljai falu, két tájegység határán fekszik: a Kisalföld déli részének, a Marcal-medencének, valamint a Nyugat-magyarországi peremvidék legkeletibb nyúlványának is tekinthető Észak-Kemeneshát találkozásánál. A táj felszíne is ennek megfelelően alakul: délkelet felé enyhén lejtő, hullámos síkság, amely a Cinca patak völgyén át folyamatosan alacsonyodva a Marcal egykori árterének már valóban alföldies jellegű síkjába süllyed. Ez a rész főként szántóföldi művelés alatt áll, a Cinca árterén néhol rétek, az egykori lápok és nádasok foltokban még érzékelhető maradványai színesíti a táj képét. Északnyugati irányban azonban egészen más a vidék arculata. A helyi szóhasználattal Csernek nevezett magasabb dombhát tölgy-, fenyő-, és akácerdőkkel, legelőkkel, néhol szántóföldekkel tarkított fennsíkjából lankás dombhullámok ereszkednek alá, melyeken évszázadok óta szőlők díszlenek.

A földtörténeti múltról röviden

A táj történetét a földtörténeti ókortól követhetjük nyomon, amikor Magyarország területén a Variszkuszi-hegységrendszer kristályos kőzetekből felépülő tömege húzódott. Az ókori földmozgások során meggyűrődött, majd összetöredezett hegységrészek a földtörténeti középkor elejéig összefüggő, de erősen letarolt tönkfelszínné alakultak.
A triász időszak után a terület a tenger vize alá került. Ekkor rakódtak le területünktől kelet felé a Bakony nagy tömegét alkotó mészkő- és dolomitrétegek. Amíg azonban a Bakony vidéke az idők során kiemelkedett, itt süllyedés következett be, így ezek a kőzetek ma 1000-2000 méter mélyen találhatók a felszín alatt.
A miocén korban a Pannon-tenger öntötte el a mai Kisalföld nagy részét. Vizéből márgás, agyagos és homokos rétegek települtek a mélybe süllyedt hegységfelszínre.
A terület emelkedésével és szárazulattá válásával a folyóvízi feltöltés időszaka következett. Először a még dél felé tartó Ős-Duna, majd a Győri-medence fokozódó süllyedésével északi irányt vevő Rába töltötte fel kavicsos hordalékával a mai Kemeneshát területét. Ennek a feltöltődésnek a maradványa a Cser egyenletes platója. A pliocén-pleisztocén kori kéregmozgások bazaltvulkáni aktivitáshoz vezettek, ekkor keletkeztek a környék vulkáni kúpjai, a Ság-hegy, Somló, Kis-Somlyó, illetve a későbbi, kisebb feltörésekből a Gérce, Sitke és Kemenesmagasi közelében található bazalttufa-halmok.
A pleisztocén kortól a mai Kemeneshát területén enyhe emelkedés kezdődött, míg a Kisalföld területe tovább süllyedt, ezáltal megnőtt a folyóvizek esése, így korábbi feltöltő tevékenységüket az erózió váltotta fel. A mélyben, a nyugat felé, az Alpok irányába terjedő kristályos alapzat, és a kelet felé húzódó, mészkő-dolomit eltemetett hegységtömb közötti válaszvonal, mint szerkezeti árok, jelentős hatással volt a Rába folyásirányának kialakulására. A szerkezeti árok mentén bekövetkező süllyedés ma jól tükröződik a folyó futásirányában. A Kemeneshát nyugati peremén a Rába mélyítette völgyét saját korábbi kavicsos hordalékkúpjába, míg területünkön a Marcal és mellékpatakjai, közelebbről a Cinca végezte el ugyanezt a munkát. Csak az erősebben cementált folyóvízi kaviccsal fedett részek álltak ellen a vizek lepusztító erejének. Így ezek a területek ma kiemelkednek a tájból: ezen az úton jött létre a Kemeneshát mai, elnyúló, platószerű formája, mely őrzi a régi Rába-hordalékkúp magasságát.
A szőlőhegy, illetve a Cser lejtőjének kisebb völgyei csak részben képződtek folyóvízi erózióval, a jégkorszaki fagy és olvadás által kialakított formák is szerepet játszottak.

Talajok

Talajtípusait tekintve községünk területét a barnaföldek, illetve az agyagbemosódásos barna erdőtalajok, valamint csernozjom barna erdőtalajok borítják. Egyedül a Cinca melléki mélyebb részeken fordul elő réti talaj.

A környék vízrajza

Kemenesmihályfa határának északi része közvetlenül a Rába, déli része a Marcal vízgyűjtő területéhez tartozik. A vízválasztó vonal a Cser déli szegélyén, illetve a szőlőhegy felső részén húzódik végig.
Vizekben ma viszonylag szegény a környék, de ez főként az utóbbi évek csapadékhiányával magyarázható. Idősebbek elbeszélése szerint régebben nem egy kisebb tó, vizenyős rét, forrás volt a falu határában.

A falu határának egyetlen állandó vízfolyása a Cinca patak, mely a településtől délkeleti irányban, másfél-két km-re folyik, mellékét főként szántóföldek szegélyezik.
A Cinca Gérce határában ered, és 24 km-es út megtétele után, Mersevát és Külsővat között éri el befogadóját, a Marcalt.
Esése kicsi, így folyása lassú. Szabályozása következtében a meder elvesztette természetes jellegét. Egykor bővebb vízhozama napjainkra erősen megcsappant, de még a legszárazabb nyarakon is van a medrében némi víz. Visszaemlékezések szerint az ötvenes években még elöntötte néha a környékbeli réteket. Tiszta vizében gyakran fürödtek a falusi gyerekek, és halakban is gazdag volt. Nem egyszer kosárral fogták benne a halakat. A 70-es évektől azonban a Celldömölkről származó ipari és kommunális szennyvíz, valamint a mezőgazdasági tevékenység által a vízbe kerülő növényvédő szerek felborították a patak eredeti élővilágának egyensúlyát. A mederbe mosódó műtrágyák kedveznek a gyomnövények, sás elszaporodásának, a szennyvíz pedig gyakorlatilag teljesen kipusztította a korábban oly gazdag halállományt. A celldömölki vasúti híd előtti részen még napjainkban is élnek kisebb halak, de a város szennyvíztisztítójának megépítése ellenére az alsóbb szakasz jelenleg erősen szennyezettnek tekinthető.

A Cinca patakról részletesebb leírás található a Marcal.hu oldalon.

Néhány kisebb, jobbára időszakos vízfolyás a Kemenesmihályfa határában eredő, és a Cincába tartó Kenderáztató patak, és ennek mellékága, a Vilmos-major felől csordogáló Békaríkató-árok. Ezek a kis erek, árkok jelenlegi formájukat a földek víztelenítése, a melioráció során nyerték el. Aszályos nyarakon gyakran kiszáradnak.

Forrásokat jelenleg nem ismerünk a környékről. Néhány évtizede még azonosítható volt a Békaríkató-árok alján feltörő kisebb forrás, illetve a Szentkút-hegyen lehetett valamilyen vízfelfakadás, de ezeknek mára nyomuk sincs.

A talajvíz a község területén elég magas, néhol alig több, mint 5 méterrel helyezkedik el a felszín alatt. A Cinca árterén egykor kisebb tavakat, lápokat alkotott a pangó víz, ma már ezek eltűntek. Ebben a folyamatban nagy szerepet játszott a földek alagcsövezése, víztelenítése is. Jelenleg a csapadékhiány okoz vízszintcsökkenést. A faluval ellentétben a  Hegy és a Cser területén elég sokat -gyakran 40-50 métert is kellett ásni a víz szintjéig. Néhány megmaradt, használaton kívüli, nagyon mély kúttal ma is találkozhatunk a Cseren kirándulásaink közben.

A község éghajlati adottságai

A táj éghajlatáról pontos adatok állnak rendelkezésre, mivel a szomszéd településen, Kemenesszentmártonban 1903 óta folynak rendszeres meteorológiai mérések.
A Kemeneshát ezen részének éghajlata a mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, enyhe telű típusba sorolható.
Éves csapadéka a Cser területén 650 mm körüli, Vas megyében itt mérik a legkisebb mennyiséget. A legszárazabb hónap a január, a legtöbb csapadék júliusban hullik.
Az első havazásra átlagosan november elején számíthatunk, de előfordult már, hogy január 4-ig váratott magára az első hó. A hótakarós napok száma 30-35 körül alakul. Az utolsó hó rendszerint március közepén esik.
A vidék évi középhőmérséklete 9,8 ⁰C. Leghidegebb hónap a január, -1 és -2 közé eső középhőmérsékleti értékekkel. A téli lehűlések viszonylag mérsékeltek, kemény fagyok az ország többi részéhez képest ritkán lépnek fel. A zord napok száma (amikor a napi minimum hőmérséklet -10 ⁰C alá süllyed), 10-15 nap. A legkorábbi fagyos nap átlagosan október végén, 25-e körül várható, az utolsó tavaszi fagyra április végéig számíthatunk.
Legmelegebb hónapunk a július, 20-21 ⁰C körüli középhőmérséklettel. Igazi nyári nap 60-65, hőségnap (30 ⁰C felett) mindössze 10-15 fordul elő.
Az uralkodó szél az északi, amelyet a nép "Cseri szél"-nek, vagy "Főszél"-nek neveznek. A népi megfigyelések szerint ez inkább hideget hoz, míg a másik gyakori, dél felől fújó "Sághegyi szél", vagy "Ószél" rendszerint enyhülést jelez.
A napsütés évi összege 1850-1900 óra között van, a borultság elég magas, 55-60 %-os.

Kemenesmihályfa környékének élővilága

A falu területe ma nagyrészt mezőgazdasági kultúrtáj, ahol az eredeti vegetáció már nyomokban is alig található meg. Természetes növénytakarója a zárt erdőség volt, főként cseres-tölgyesek, illetve tatárjuharos tölgyesek, erdős sztyepp flóraelemekkel keveredve. A Cinca, és a kisebb vizek mentét bokorfüzes, fűz-nyár liget, és égerliget kísérte. Az erősen vízjárta ártereken, tavak mellékén, egészen a közelmúltig, nádasok, sásrétek voltak. Jellegzetes növényeik a sárga réti boglárka, fehér kakukktorma, sárga gólyahír.
A déli és keleti, lapályosabb részeken ma nagyrészt szántóföldeket találunk, amelyet csak itt-ott szakít meg egy-egy kisebb nádasos, zsombékos terület, egykori tavak halvány nyomaiként. A déli határrészen csak a vasútvonalat kísérő "galériaerdő" töri meg a szántóföldek Kemenesaljára oly jellemző egyeduralmát.

Az "Alsó-mező" nyílt, alföldies jellegű tájképétől élesen elválik a Kemenesháthoz tartozó, északi rész. Bár a falu északi határán is húzódnak szántóföldek - a Felső-Kertekalja -, de ennek lankásan emelkedő felszíne már a szőlőhegybe olvad át. A "Kemenes" délkeleti lejtője, kedvező fekvése, éghajlati adottságai miatt már - feltehetően - az ókortól otthont adott a szőlőtermesztésnek. Bár bora nem olyan híres, mint a közeli Ság-hegyen, vagy Somlón termett fajták, de régóta kellemes ízű borokat érlelnek a szelíd dombokon álló, gyümölcsfák árnyékában meghúzódó öreg (és újabb) pincék.

A Cser fennsíkját egykor összefüggő cser, cseres-tölgyes erdők borították (erről kapta a nevét is), melyet a középkortól kezdve szántóföldek, legelők kis foltjai szabdaltak fel. Később tanyák, juhászszállások, urasági majorok épültek. A XX. század elejére már a Cser nagyrészt mezőgazdasági művelés alatt állt, helyenként szőlőket, gyümölcsösöket is telepítettek. Mára a táj képe ismét nagymértékben megváltozott. Az elhagyott földek lassan beerdősültek, de sajnos nem az eredeti növénytakaró tért vissza, hanem a mindenfelé elszaporodó akác, és az erdészet akkori hibás döntése miatt ültetett nagyszámú fenyves. A legelők napjainkra bokros, facsoportos rétekké alakultak, az egykori "cseri tanyáknak" a régi pásztorvilág legendás helyszíneinek emlékét mindössze néhány alig fellehető falmaradvány őrzi.
Mindazok ellenére, hogy a Cser növényzete oly sok kedvezőtlen változáson ment át, és az utóbbi évek erdőfelosztása, és az ennek köszönhető nagyarányú fakitermelés megtizedelte az erdőket, a táj ma is alkalmas a gyalogos túrázásra, mert léteznek olyan részek, ahol az öregebb cser-, vagy akácerdők, sűrű fenyvesek, a szavannák hangulatát árasztó fás legelők kellemes kikapcsolódást nyújthatnak azoknak, akik a Természet nyugalmát keresik.

Állatvilág

Településünk környezetének állatvilágát részben a Cser erdőinek közelsége, részben az Alsó-mező egykor vízjárta láprétjei határozzák meg.
Így az erdős területeken kívül is gyakran találkozhatunk nagyvadakkal, szarvasokkal, őzekkel, vaddisznóval. A nyulak és a rókák mindenfelé gyakoriak, de előfordul a ritkán látható borz is. A kisebb ragadozók, mint a görény, menyét, nyest nemegyszer a szőlőhegyen, vagy a falu házainak padlásán ütnek tanyát.

Fészkelő madaraink közül a darázsölyv, a vörös kánya, a hélya, karvaly, egerészölyv, a fácán, az örvösgalamb, a gerle és a balkáni gerle, a kakukk, gyöngybagoly, macsakabagoly, a kis és a nagy fakopács, a zöld küllő, a szén- és a kékcinke, a barátka, kis poszáta, a kormos légykapó, az erdei pityer, a feketerigó, léprigó, csalogány, tövisszúró gébics, a csóka, a vetési és dolmányos varjú, a szarka és a szajkó a gyakoribbak. Téli vendégek a fenyőrigó, királyka, keresztcsőrű pinty, és a fenyőpinty. A nyílt területeken a fogoly és a fürj is gyakran előfordul.
Kedves nyári vendégeink a fecskéken kívül a gólyák is, melyeknek bár a rétek, vizek kiszáradásával egyre kevesebb táplálékuk akad, még mindig hűségesen visszatérnek hozzánk.

Meg kell itt még említenünk a szerencsétlen sorsú Cinca patakot is, amelynek egykor bővebb és tiszta vize sok halnak adott otthont. Idősebbek szerint rákok is éltek a patakban, melyek pedig köztudottan érzékenyek a víz minőségére. Napjainkban már a szennyezés miatt mindez a múlté. A még megmaradt kisebb vízállások környékén már csak békák élnek, de találkozhatunk vízi siklókkal, a Cser és a szőlőhegy útjain járva erdei- és rézsiklókkal is, lábatlan gyíkokkal, zöld- és fürge gyíkokkal egyaránt.

Kemenessömjéni cserjés legelő

Községünk szigorúan vett külterületén természetvédelmni terület nincs, de a közigazgatási határ túloldalán, Kemenessömjén-Csönge területén egy védett természeti érték található, ezért itt is ismertetjük.

A 618,48 hektár nagyságú terület mai képe egy régi birkalegelő felhagyásával alakult ki, amelyet a cserjések, nyílt gyepterületek, kisebb tölgyesek és akácos ültetvények váltakozása jellemez. A kezeletlenség következtében a gyepek változó mértékben kökénnyel és galagonyával, helyenként borókával cserjésedtek, de a kedvezőtlen talajtani adottságok miatt a szukcesszió rendkívül lassan haladt rajtuk. Így a terület még mai is őrzi a hajdani nagy kiterjedésű legelőterületek jellegzetes értékeit. A cserjék ráadásul élőhelyet jelentenek a sárga gyapjasszövőnek és több védett madárfajnak is, mint pl. a tövisszúró gébics vagy a karvaly poszáta.

A terület jelölő fajai:
- szarvasbogár (Lucanus cervus)
- nagy hőscincér (Cerambyx cerdo)
- sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax)
- molnárgörény (Mustela eversmannii)

A terület jelölő élőhelyei:
- Pannon cseres-tölgyesek
- Meszes alapkőzetű féltermészetes száraz gyepek és cserjésedett változataik