Helyi alkotók, művészek

Sipos Csaba, festőművész

Sipos Csaba, a kemenesmihályfai festő 1974-ben született. Már fiatalon javasolták neki a képzőművészeti pályát, de akkor még nem ragadta magával az alkotásnak az a szenvedélye, ami 25 éves korában elfojthatatlanná vált.
Tíz évet élt külföldön. Ezalatt számos helyen, országban megfordult. Gyakran csak az utazás élménye ejtette rabul. Ilyenkor alkalmi munkákból élt, hogy festhessen és továbbindulhasson. Eleinte a tenger és az óceán szépsége ragadta meg lelkét. Munkái között szerepel a vadvilág, vadászmotívumok, portrék, illetve letűnt idők vidéki pillanatai.
Technikáit illetően az olaj vászonra festés dominál. Utazgatása során egyszerűen nem tudott betelni azzal a földi szépséggel, amivel Isten ajándékozta meg az embert. Úgy érezte, úgy tudja a látottakat szívébe és lelkébe zárni, ha lefesti őket.
Célja, hogy képeivel örömöt szerezzen mindazoknak, akik hasonlóan látják a világot.

A továbbiakban festményiből mutatunk be egy kis ízelítőt.

A Vidos-kastély, Kemenesmihályfa A Minnich-kastély 1978 előtt Kurányi Sándor honvéd, l. világháború Bercsényi Miklós, 1665-1725
Honfoglalás Feszty-körkép, részlet Balatoni táj Erdei patak Erdő szélén Meg van írva... Mindörökké Tóra A Ság hegy Kemenesmihályfáról, 1940-es évek Tyúkólban

Helyben elérhető és látogatható galéria: Hunyadi u.79. A látogatáshoz előzetes telefonos egyeztetés szükséges.
Telefonszám: (06)-20-391 1830
További információk a művész saját honlapján olvashatók.

Galéria Galéria

Magyar Falu Program, Kemenesmihályfa



 
IMPRESSZUM, SZERZŐI JOGOK:
Kemenesmihályfa Község Önkormányzat hivatalos honlapja

ÜZEMELTETŐ
Kemenesmihályfa Község Önkormányzata
9511 Kemenesmihályfa, Bercsényi u. 8.
Tel: (95) 434-001, Fax: (95) 434-001
e-mail: kmfa@cellkabel.hu
Verzió: 1.0 béta
Impresszum Szerkesztő:
webmester@kemenesmihalyfa.hu